Földkörüli kalandozások az ízek világában

Gastroshock

Gastroshock

Orgonaszörp

2018. április 24. - Kizlinger Mónika

2018-04-24_13_20_35.jpg

Itt a tavasz, már-már elég nyárias. A kertek első hercegnői a nárciszok és a tulipánok ledobták lassan szirmaikat, és az első igazi illatbomba megérkezett, nálunk tipikusan anyák napi virágnak hívtuk, szóval itt vannak az orgonák. Sokan nem is hallottak még róla, hogy az orgonából is kiváló szörp készíthető  aki szereti a friss bodza, ibolya, levendula, akácvirág szörpöket, annak ez is ízleni fog. Elkészítése pedig roppan egyszerű.

Hozzávalók

Fél liternyi száráról lecsipegetett orgonavirág

Fél liter víz

Fél liternyi cukor

Fél citrom 3-4 részre darabolva

A cukrot a vizzel felforralom, hagyom 10 percig rotyogni. Leveszem a tűzhelyről, ekkor belecsavarom a citromdarabok levét és bele is dobom őket. Beleteszem a lecsipegetett orgonavirágot is. Nem keverem össze, csak hagyom benne ázni 24 órát. Leszüröm és üvegbe töltöm.

Ha azt szeretnénk, hogy ilyen szép mályvás színe legyen a szörpünknek, akkor ne főzzük, csak áztassuk.

Pár csepp citromlé a pohárba csepegtetve még inkább kiemeli az ízeket

Hot cross buns - angol húsvéti zsemlék

2018-04-01_14_37_55.jpg

A húsvéti asztal elmaradhatatlan része a fonott kalács. Tekintettel arra, hogy nálunk csak én ragaszkodtam igazán hozzá, igy gondoltam keresek valami hozzá hasonlót, ami mindenki ízlését kielégítheti. Igy akadtam ezekre a csodás zsemlékre, melyek se nem sósak, se nem túl édesek, mégis méltó partnerei lehetnek az asztalra kerülő házi füstölt főtt sonkának. Persze ezen is kicsit csavartam.

Hozzávalók

3/4 csésze langyos tej

2 csomag szárított élesztő

1/3 csésze cukor

3 tojás

1/2 csésze napraforgó olaj

3 és 3/4 csésze liszt

1/2 teáskanál fahéj

1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg, szegfűbors, szerecsendió

1/4 teáskanál reszelt citromhéj

1/2 csésze mazsola

1/3 csésze kandírozott citrus

Az alapanyagokat alaposan összedolgozom, egy lágy, de nem ragacsos tésztát kell kapjak. Cipót formázok, majd egy gyengén kiolajozott tálba teszem. Folpackkal letakarom és szobahőmérsékleten nagyjából 90 perc alatt a duplájára kelesztem. 

Kiborítom a tálból egy enyhén lisztezett felületre. Átgyúrom és 12 részre osztom. Én mérlegen szoktam kimérni. Gombócokat formázok belőle és egy kb 20×30-as, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem őket úgy, hogy maradjon köztük hely, mert keléskor még megdagadnak. Letakarom folpackkal és újabb 45 percig kelesztem. 180 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütöm.

Kiveszem a megsült zsemléket. Tűzhelyen egy kis lábasban 1/4 csesze cukrot 2 evőkanál vízzel felolvasztok. A sziruppal a még forró zsemlék tetejét megkenem, majd hagyom kihűlni őket.

Mikor kihűlt 1/4 csésze porcukrot néhány csepp citromlével összekeverek, csak épp annyira legyen folyós, hogy a zsemlék tetejére tudjam egy kanálból(vagy habzsákkal) keresztet csurgatni.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket �

Két sajtos, szezámos keksz

20180313_190347.jpg

Ez egy igazán ízletes és gyorsan otthon is elkészíthető sós keksz. Annyira finom, hogy nálunk mát duplázott mennyiseg készül belőle, mert rögtön elfogyna. Ide most az egyszeri mennyiséget írom le, ez is kb 50 db lesz,.

 

Hozzávalók

25 dkg liszt

15 dkg reszelt sajt, fele-fele arányban cheddar és maasdamer

12 dkg zsír (szobahőmérsékletű) 

1.5 teáskanál só

2 evőkanál szezámmag

Tetejére

1 tojás a kenéshez

szezámmag a szóráshoz

Az alapanyagokat egy tálba helyezem ,  kézzel  alaposan összegyúrom. Mikor mar összeállt a teszta folpackba teszem és hütőbe teszem 1 órát pihenni.

Lisztezett felületen kb 3 mm vékonyságúra nyújtom és tetszóleges kisebb méretű kiszúróval kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezem. A tetejét a felvert tojassal megkenem és megszórom szezámmaggal. 

180 fokra előmelegített sütőbe légkeveréssel 20 percig sütöm. (Légkeverés nélkül 200 fokon). 

 

Baránykaraj fűszeres morzsában sütve

20180311_181003.jpg

A bárány egy igazán ízletes hús, számos nemzet konyhájában jelen van. Kishazánkban eléggé elfeledett, pedig remek ételek készíthetők belőle, akár egzotikus ízere vágyok számára is, de hétköznapi, könnyedebb ízek kedvelői is számos receptet találhatnak hozzá. Hoztam én is egy remek példát erre, remélve ezzel meghozom a kedvet a bárányhús fogyasztáshoz. 

 

Hozzávalók 

Báránykaraj egyben 

Fél csésze zsemlemorzsa

1 evőkanál kakkukfű

1 evőkanál rozmaring

25 gr reszelt parmezán

1/4 teáskanál morzsolt menta

1 citrom reszelt héja

2 teáskanál mustár

2 evőkanál olivaolaj

só, bors

Bekapcsoljuk a sütőt előmelegíteni (villanysütő 200 fok, légkeverés 180 fok, gázsütő 6os fokozat)

A legjobb, ha egy olyan serpenyőt használok, ami a sütőbe is betehető. A bárányhúst alaposan besózom és borsozom minden oldalán. Felforrósítom a serpenyőt kevés olajat öntök bele és a karaj minden oldalára kérget sütök, majd kiveszem. Egy tálba összekeverem a zsemlemorzsát, kakkukfüvet, rozmaringot, parmezánt, citromhéjat és mentát. A húst bekenem a mustárral mindenhol, ezután a fűszeres zsemlemorzsában alaposan bedörzsölöm kicsit meg is nyomkodom, hogy alaposan befedje. Meglocsolom az olívaolajjal és beteszem a sütőbe. Attól függ a sütési idő, hogy ki mennyire szereti átsütve. Aki angolosan szereti az 20 percig süsse. 25 perc sütes után már rózsaszín huúst kapunk, aki jobban átsütve szereti az 30-35 percig hagyja a sütőben.

Mi inkább angolosan szeretjük, így 20 percig sütöttem. Egy jó pohár kékfrankos roséval kísérve mennyei vacsora.

20180311_181449.jpg

Sportszelet - ahogy mi szeretjük

2018-03-12_06_41_39.jpg

 

Ez egy roppant egyszerű, és igencsak finom nassolni való. Többszöri elkészítést követően alakult ki a számunkra leginkább tetsző recept. Én most a mi változatunkat írom le nektek. Ha csak felnőttek esznek belőle akkor lehet alkoholosan is keszíteni, ha gyerekek is kapnak belőle, akkor természetesen aromával készítem el. A legnehezebb része az, hogy ki kell várni azt a kb 2-2,5 órát, míg a hűtőben kissé megdermed. 

 

Hozzávalók

50 dkg darált keksz  (lehet bolti darált keksz is, de akár összedarálhatjuk otthon is)

5 evőkanál cukrozatlan kakaópor

1 egész margarin

20 dkg barna cukor

5 dl tejszín

0.5l dl rum vagy 1 egész oetker rumaroma (ez itt nem a reklám helye, de nekem ezzel lett a legfinomabb)

Másfél tábla jobb minőségű étcsoki (min 50%os)

4 evőkanál olaj

 

Egy tálba elkeverem a darált kekszet a cukrozatlan kakaopórral. Egy lábasban felteszem az összekockázott margarint (így könnyebben felolvad), a cukrot és kb 4 dl tejszínt. A maradék teszínt félreteszem, nem mindig kell az összes a massza elkeszítéséhez, így összekeveréskor még tudom szabályozni, hogy mennyit vesz majd fel a massza. Nem kell felforralni, csak addig melegítem, míg a margarin és a cukor felolvad a tejszínben. Ha ez megvan, akkor ráöntöm a kakaós darált kekszre és elkezdem összekeverni. Ekkor hozzáadom a rumot vagy a rumaromát (ha felnőtteknek készül én bele szoktam még egy kupica vodkát is önteni, hogy picit kiemelje a rum aromáját). Alaposan összekeverem. Egy lágy masszát kell kapjunk, ha még keményebbnek bizonyul, akkor félretett tejszínnel higítom tovább. Ha már megfelelő állagú, akkor egy tepsibe/formába öntöm és simára lapogatom. Elkészítem a csokiborítast is a tetejére, gőz felett egy tálba az étcsokit felolvasztom az olajjal együtt. Mikor felolvadt ráöntöm a massza tetejére és szépen egyenletesen szétolszlatom. Ezután mehet a hütő, 2-2,5 órát hagyom pihenni, ezalatt kellőenegdermed ahhoz, szépen szeletelni lehessen. 

Jó nassolást�

Bloody mary szarvascomb

2018-02-18_07_00_08.png

Ezt a receptet először marhával csináltam,mennyei volt, istenien omlós. A lényeg a lassan hosszan sütés. Gondoltam, hogy most kilepek kicsit a megszokott szarvaspörkölt, fokhagymás szarvassült hagyományos komfortzónájából es valami mást készítek a húsból. Így esett a választásom erre a receptre. 

Hozzávalók

Kb fél kg szarvascomb egyben

1 nagy hagyma 8 részre vágva

2 db szálzeller nagy darabokra vágva

0.5 l passata

2 deci alaplé

1 dl vodka

Kevés vörösbor

só, bors,

5 db szegfűszeg

5 db borókabogyó

Előveszek egy olyan lábast, melyet majd a sütőbe is be tudok tenni. Kevés zsiradékot teszek bele,felhevítem. A sütőt közben 130 fokra kapcsolom, hogy bemelegedjen.A szarvashúst alaposan sózom és borsozom minden oldalán, majd  minden oldalára kérget pirítok, ha megvan félreteszem. Beleteszem a hagymát és a szálzellert kissé megdinsztelem, közben kevés bort öntök rá, ezzel a letapadt pörzs anyagot is felszedem a lábas aljáról, mely tovább gazdagítja az ízeket. Közben egy tálba öntöm a passatat, hozzáadom a vodkát, sózom, borsozom es elkeverem. A lábasba visszateszem a húst, ráöntöm a paradicsomos szószt, megszórom a szegfűszeggel és borókabogyóval, ráöntöm az alaplevet, picit megkeverem. Egy darab sütőpapírt összegyűrök és bevizezek,  ezzel fedem le a lábasban a húst és a szaftot, hogy a saját gőzében párolodhasson a hús. Nem kell félni nem fog rátapadni sem a hús, sem a szósz. Beteszem a sütőbe és 3 órát hagyom. Ez idő alatt istenien omlósra sül. 

Bár ez egy masszív, karakteres hús, de mivel annyira omlósra sül, hogy szinte szétolvad a szánkban, így én egy könnyedebb vörösbort választottam mellé. 1 pohár portugiesert fogyasztottam hozzá.

A recept ahogy említettem marhahússal, de igazából bármilyen roboaztus vöröshússal elkészíthető. Korábban marhahússal sütöttem, akkor az 1 kg-os húst 5 órán át sütöttem,ennyi idő kellett neki.

 

Brokkolifasírt

2018-02-13_17_43_24.jpg

Húshagyó keddre tekintettel, igaz ezen a napon még pont szabadna húst enni, utolsó farsangi napon, a böjt kezdete előtt, de egy kis könnyedebb finomság, a téli nehéz ételek után nekünk is jól esik, így egy húsmentes étel került ma az asztalra. Nem mellesleg igen nagy kedvencünk, nincs az a mennyiség, ami ne fogyna el nálunk ebből.

 

Hozzávalók

50 dkg brokkoli

2 egesz tojás

10 dkg vörös chedar sajt reszelve

3 gerezd fokhagyma préselve

zsemlemorzsa

só, frissen őrölt bors

 

Brokkolit rózsáira szedem és sós vízbe főzöm. Mikor puhára főtt leszüröm. Egy tálba teszem és villával összetöröm, de nem pépesítem. Hozzáadom a tojásokat, reszelt sajtot, fokhagymát, sózom, borsozom. Összekeverem és lassan adagolva annyi zsemlemorzsát adok hozzá, amitől még lágy, de formázható masszát kapok. Kézzel pogácsákat formázok belőle és forró zsiradékba, de közepes lángon oldalanként 2-3 perc alatt készre sütöm.

Zöldséges tészta kis szalonnával

20180202_131046.jpg

Ezt a tésztát nagyon szeretjük, egyszerű, gyors és igazán könnyű, gyomorkímélő. Mikor kicsit nehezebb ételek kerülnek egymást követően az asztalra vacsorára, akkor mindig ezt szoktuk enni egy kis fellélegzésként a pocakunknak. Szélesmetélttel, spagettivel, makarónival a legjobb szerintem. Mi általában teljeskiőrlésű lisztből, otthon készült tésztát használunk

 

Hozzávalók

30 dkg tészta

1 kisebb fej káposzta negyede

1 vöröshagyma

2 közepes sárgarépa

5 dkg főtt császárszalonna

zsiradék

só, bors

Míg a tésztát kifőzzük, közben a zöldségeket is meg tudjuk pirítani. A káposztát, répá és hagymát vékony csíkokra szeleteljük. A szalonnával is ugyanígy járunk el. Kevés zsiradékot a szalonnával együtt melegítjük. Mikor a szalonna megpirult, akkor beletesszük a zöldségeket, sózzuk, borsozzuk és lefedjük. Időnként kevergessük meg, hogy ne kapjon le a zöldség. Körülbelül 20 perc alatt megpuhul, ekkor a kifőtt tésztát is hozzáadjuk. Összekeverjük és már ehetjük is.

 

Juhtúros puliszka szalonnával

20170126_190833.jpg

 

Ez az az étel, amit senkinek sem kell különösen körülírni. Általában köretként szokták fogyasztani. Mi is leginkább köretként esszük, de megállja a helyét egy könnyedebb főétkezésnek is.

 

Hozzávalók


30 dkg kukoricadara
30-40 dkg juhtúró
10 dkg szalonna
1 l víz
1 kávéskanál só
zsír


A vizet a sóval forraljuk fel. A forrásban lévő vízbe folyamatos kevergetés mellett lassan szórjuk bele a kukoricadarát, majd tovább kevergetve addig főzzük, míg sűrű lesz, de nem kemény. A kevergetés fontos, mert könnyen leég.
Egy lábasba tegyünk kevés zsírt, és kis lángon langyosítsuk meg. A lábas aljára simítsunk egy sor puliszkát, majd morzsoljuk rá a túró felét, és locsoljunk rá a kisütött szalonnából a zsírjával együtt egy keveset. Ismételjük meg a rétegezést úgy, hogy a tetejére a túró kerüljön. Kicsit meg lehet még bolondítani, ha a rétegek közé reszelt sajtot is szórunk.

Ír szódás kenyér

20160801_092740.jpg

 

Ez a kenyér volt életem első kenyeret, melyet megsütöttem. Igazság szerint az abszolút sikerélmény érdekében választottam, tekintettel arra, hogy ez a kenyér szinte elronthatatlan, bár az egy picit meglepett elsőre, hogy mennyire ragacsos. Így én is jó szívvel ajánlom a kezdő kenyérsütőknek, de azért azt is hozzáteszem, hogy ez a kenyér egy igazán sűrű és tömény tésztájú kenyér, így azoknak javaslom igazán, akik szeretik az ilyen kenyereket.

 

Hozzávalók

45 dkg liszt + a formázáshoz

1 teáskanál só

2 kávéskanál szódabikarbóna

10 dkg héj nélküli tökmagy

4 dl kefír (helyettesíthető natúr joghurttal vagy íróval)

 

A lisztet keverjük el a sóval, a szódabikarbónával és a tökmaggal. Ezután adjuk hozzá a kefírt és alaposan dolgozzuk össze, de dagasztani nem kell, mert akkor megkeményedik a tészta. Akkor jó a tészta, ha lágy és kissé ragacsos. Egy sütőlemezt béleljünk sütőpapírral és erre lisztezett kézzel formázzunk a tésztából egy korongot a tésztából. Mivel lágy a tésztánk egy viszonylag laposabb korongot fogunk kapni. Vágjuk be a tetejét éles késsel vagy pengével keresztbe. Szórjuk be a kenyér tetejét liszttel és 200 fokra előmelegített sütőbe süssük készre körülbelül 35-40 perc alatt, ezalatt szépen feldagad a benne lévő szódabikarbónától. Rácsra téve hagyjuk hűlni.

Ez a kenyér tényleg ennyire egyszerű. Hajrá sütésre fel.

 

süti beállítások módosítása